Szenvedek, ennél jobb kifejezést most nem találok a jelenlegi helyzetre... Döntöm magamba a Monster-hadakat, lassan már függőséget is érzek, de a kívánt hatás jobbára elmarad... Felkelni álmos vagyok, lefeküdni ideges, mert még biztos ki lehetne használni az időt egy kis tanulásra... Ha nem teszem, továbbra is forgolódok addig, ameddig akár tanulhattam is volna, de ha tanulok alvás helyett, ideges leszek, mert rájövök, hogy elakadtam, de keményen, és a fejem nem fogadja be az anyagot, amit már legkevesebb, egyszer megtanultam... De kérdem én, amikor meglátja az ember lánya, hogy az előtte lévő oldalon több a szám és a százalék jel, mint a szöveg, akkor talán kicsit jogosnak is érezheti a kétségbeesést, nem?... Szörnyethalok, és nem haladok, és most jól kidühöngöm itt magam, aztán levezetem, és vissza a harcmezőre... Félek.:( Szeretném már, ha vége lenne ennek a résznek, és jönne az új, mert kezd fáradni a karakterem... Micsoda sorozatos metafora...:]
Apropó, sorozat. Mostanában sokat nosztalgiázom. A 90-es évekről leginkább, a többire vagy nem emlékszem, vagy még nem eléggé nosztalgia, vagy talán sose lesz az. A fiúbandák, a gyerek- és kamaszműsorok, az "első generációs" Nickelodeon, Clarissa, Kenen és Kel, a Kifordított fiú, a Fecsegő tipegők, Adrien Mole, az Aki bújt, aki nem (Ready or Not - sehol nem találom szinkronosan), a Kölyökidő, a Kamaszodó kamaszadó, a Xénia -láz, a walkman, a kazetta másolás, a kézi konzolok, a hajlítós ceruza, az igazi Disney filmek, és sorolhatnám még. Egyre erősebben üti fel a fejét a visszavágyódás érzése, persze valószínűleg a gyerek-, kiskamasz-korom miatt érzem ezt. Aki 20 évvel idősebb, talán a 70-es éveket hiányolja, de nem biztos. Ez a mi elveszett generációnk átka szerintem, a nyolcvanasok visszatérő álma, ahogy visszavágyunk a biztosba. Nem is tudom. A tv műsorok tekintetében akkor még hagyták gyereknek lenni a gyereket, sőt, talán még ott is tartani őket (minket) kicsit, ma már a 9 évesek is a Playboy villa lányait nézik a Viván, és a popdaráló bekapja az ízlésüket... Nem azt mondom, hogy a Happy Gang vagy az Emergency House kéne a népnek, de ami most van, az már kicsit rohad... Nosztalgiázni persze 10-15 év múlva is fognak az akkori huszonévesek, de hogy valójában mire, az kérdés számomra, mert ez az ömlesztett igénytelenség kevés ahhoz, hogy az ember úgy igazából ragaszkodjon hozzá mint emlék, ráadásul olyan hamar és hirtelen szakítják el a gyerekkortól a fiatalokat, hogy talán addigra már nem is fognak rá emlékezni eléggé, hogy nosztalgiázhassanak...:S
Na, tessék... Most vagy visszamennék 15 évet vagy előre másfél hetet, és önkívületi állapotban bulizni. (Remélem, lesz mire!...:S)
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése