Nosztalgia vol. 1.

Hát, sikeresen elhasaltam a vizsgán, ahogy illik, úgyhogy találkozunk januárban... Mintha Murphy törvényeit rám írták volna, legalább is néhányat közülük... Több szót nem is érdemel eme csodás esemény...

Azért levezettük a feszültséget, mert megérdemlem. Nos, az biztos, hogy kijöttem a gyakorlatból, ami az oh-csoportot illeti, de mint tudjuk, ez könnyen orvosolható.:) Életem néhány pillanata pedig örök feledésbe merült az estével kapcsolatban.:D De talán nem is gond.:D

Szokásom visszaolvasgatni a blogomban, jobban mondva a blogjaimban, mert ez már a harmadik cím, ahol működöm. Az első még a jó öreg messenger programmal, illetve profillal fűződött össze, aztán átköltöztem évekre a freeblogra, amit kinőve eme tárhelyen kezdtem új életet, vagyis folytattam a régit.:) Lényeg a lényeg, hogy már 7 éve szórakoztatom a népet magamat az írogatással, hol mókás, hol pedig depis szüleményekkel, de azért általában valahol a kettő között. Vannak igazi nagy kedvenceim, úgyhogy arra gondoltam, hogy ha már a nyár a tévében is az ismétlésekről szól, ezért egy hétig minden nap közzéteszem blogolós életem szerintem legmókásabb vagy inkább legemlékezetesebb darabjait.:) Éljen a nosztalgia!:)

Íme az első, az egyik legfurcsább és legviccesebb emlékem:
(2006. 11. 12.)

„Aztán... Hát a tegnap este ezután... Vicces volt mondhatni:) Némelyek azt hitték, póker parti lesz, de aztán megjelent Gergő és jómagam, a két anti póker parti arc (fú, ezt a szót össze lehetne keverni különféle módokon, tök érdekes szóösszetételek alakulnának ki....óóókéééé:S:)), és hát mondanom se kell...:) Volt minden féle jó, a végén meg, mint valami lakásfelújító showműsorban, nekiláttunk kettem rendbe kapni a konyhát, épp csak előtte és utána képeket nem csináltunk:) Hát, néha rájönnek ilyen dolgok az emberre...:)
Aztán indultunk hazafelé... Hát bizony:) Az út éjszakaival Kaszásról szuper Angyalföldig, ömm pici buszra várakozással eddig 3/4 órát szokott igénybe venni...Megjegyzem, EDDIG...:D Szóval, a buszra várakozás aránylag korán elkezdődött, okosan kiszámoltuk, mikorra ér hozzánk. De persze ki az, aki szeret várni... Hát elindultunk egy megállónyit előre, volt még 15 percünk úgyis.. Átverekedtük magunkat néhány sín közt, aztán robogtunk a célállomás felé. Időben teljesen jók voltunk, csupán a hellyel volt némi gond. Ugyanis egy FÉL megállóval korábban hagytuk abba a menetelést, ami pont arra volt elég, hogy ámbár a kívánt buszra szálltunk, az valahogy mégis az ellenkező irányba indult... Nem akartam eleinte hinni a szememnek, az eszemnek, semminek, de amikor az Árpád híd helyett az Eurocenternél kötöttünk ki, kisebb gombóc kezdett dagadni a torkomban... Nem csak az enyémben...:S:D Sejthető, hogy volt dühöngés, az a retek busz...vagyis buszmegálló basszus...csak picit kellett volna tovább menni...no mindegy, mentünk mi így jóval tovább:D Messzebb voltunk Angyalföldtől, mint mikor hazaindultunk... Megkérdeztem a sofőrt, hogy de hát ez hogy lehet, mit rontottunk el... Ő szívélyesen válaszolt, hogy "de hát végig jöttünk Angyalföldön..."... Mi az, hogy végig jöttünk? Most szálltunk fel két megállóval ezelőtt baaaazzzzz!!! Azért akkora suttyók nem vagyunk, hogy átbuszozzuk az éjszakát...habár...majdnem így lett, a sofőr meg szerintem a későbbiekben már teljesen biztos volt benne, hogy tényleg a buszon akarunk melegedni este...:S
Elindultunk hát a valóban Árpád híd felé közlekedő éjszakai 1-es felé. Megnéztük, hogy ugyan mikor jön... Csúcs, van 20 perc, hát üssük el valamivel ugye, elindultunk a következő megállóig... Már kezdtük poénra venni a figurát...jobb volt az úgy nekünk...:) Megérkeztünk.... Egy órával az után, hogy elindultunk Kaszásról haza ugyebár... No mindegy... Megfordult a fejünkben, hogy ejj, mekkora lenne, ha véletlenül pont nem figyelnénk, és elszáguldana mellettünk a busz...volt már erre példa, csak akkor nagyon is figyeltünk...:S (Kedves 4-es busz vezetője valahogy nem vette figyelembe, hogy áthelyezték a busz megállóját 100 méterrel visszább... Erre rájöttünk akkor, odabumliztunk, vártunk és vártunk, és egyszer csak jött a busz, és azzal a lendülettel nem is állt meg... csak a régi megállóban... na...:X) Szóval visszatérve, szerencsére jött az a fránya busz, kedvenc sofőrünkkel megspékelve, aki már tuti, hogy busz fetisisztának képzelt minket, ráadásul látszott rajta, hogy imádja a munkáját...:S
Végre megkezdődött az út, ami haza vezetett, de ebben csakis akkor mertünk valóban bízni, amikor biztossá vált, hogy hazafelé tartunk... Voltak persze rémképek... Pölö, amikor első megállói pont Kaszás felé estek... Féééééltünk, bár bizonyos voltam benne, hogy ez a jó járat... Aztán megállt, ott, ahol mi több mint egy órával azelőtt felszálltunk ráááá... Vagyis fél megállóval később... Ez volt ugyanis a baj... Jaaahj... Felettébb kellemetlen érzés volt, habár igen jól elszórakoztattuk mi egymás út közben...
Amikor már vészesen közeledtünk végre célunk felé, és jött az áhított megálló, hirtelen belém nyilallt a gondolat, hogy mi lesz, ha most nem áll meg, vagy pláne, ha gonoszságból, mivel mi végre leszállnánk, nekiáll tolatni egészen vissza az Eurocenterig... Persze ez rémkép maradt...
Vége lett hát az ámokfutásunknak az éjszakain sötöbö... De, hogy egy százszor bejáratott utat így félrenézni, jézusom...:S:D
És, ami lezárta a napot... Persze egyesekkel megint jött a huza-vona szó szerint, hogy a hálószobában kell aludni, nem a kanapén, de aztán juppí, a megérdemelt vízszint... kemény 3órán át...:S És, hogy mit álmodtam? Hohhhó, méltó pont arra a bizonyos I-re...
Sétálgattunk, akarom mondani, robogtunk a kihalt éjszakai utcán, ami valójában egy másik világ volt. Aztán rájöttünk, hogy haza kell menni, beszálltunk egy lavór formájú űrhajóba, aminek nem volt semmi fedele, nekünk se volt semmi űrcuccunk, aztán hipertérugrást vittünk véghez... Fejjel lefelé!!! Kajak féltem, hogy kiesek, ráadásul éreztem, hogy cefetül szorít a tüdőm, mintha a nem létező légnyomás akarna összeroppantani...  Én, nagy eszemmel álmomban vissza akartam tartani közben a lélegzetemet, mert hát az űrben ugye nincsen levegő meg ilyenek... Meglepődtem, mikor nem fagyott le a fejem, amint azt egy igen minőségi sci-fiben láttam... Szóval ilyen gondolatok járnak a fejemben néha álmomban... Érdekes:D Habár a hipertérugrás is tudom, hogy miért van ám!!! Egyesek a jól bejáratott pinball játékkal püttyögtek egyik éjszaka:D Hát, nosztalgia, nosztalgia...:)”

ALOHA!